Konténerváros a Magyar Nagydíjon a motorhome-ok helyett

A Formula 1-es szezon július első hétvégéjén indul Ausztriában, ahol két futammal kezdenek, a mezőny utána nálunk a Hungaroringen folytatódik. Én idén konténerekből sem lesz hiány a versenyen. 

 

Koronavírus

 

A 2020. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat harmadik versenyét, a Magyar Nagydíjat idén a Motorhome-ok nélkül, teljesen szokatlan környezetben rendezik meg.

Az idény első versenyein a lelátók üresen lesznek, nézők nélkül indul a futam, a koronavírus mindenre rányomja a bélyegét. A koronavírus-járvány miatt 10 versenyt halasztottak vagy töröltek.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a szervezésről így szólt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában:Ilyen még soha nem volt, és nem tudjuk, hogy mi következik. Nem jönnek motorhome-ok, tehát a csapatok is teljesen másképp készülnek. Az FIA sem hozza megszokott motorhome-jait, kamionjait, hanem nekünk kell egy konténervárost felépíteni. Az építkezés teljesen más, mint ahogy a csapatok elszállásolása és a transzport is. Minden más.

 

Konténerváros

 

A motorhome-ok, a versenyzők és csapatvezetők nappali lakásaként, irodájaként szolgáló luxus lakóbuszok, melyek az újságírók fogadására is szakosodnak. Ezekre idén nem lesz szükség, nem úgy, sokkal kézenfekvőbb egy konténerváros felhúzása a szervezők szerint.

– Azt gondoljuk, hogy nézők nélkül sokkal könnyebb a helyzet, de nem. Még a nézőket is távol kell tartani a pályától! Egész Mogyoródot és a kerepesi környéket le kellene zárni. Ausztriában is az okozza a problémát, hogy a környező kempingeket nem zárják be a tulajdonosaik. Szóval nem kizárt, hogy a dombokon ott lesznek a nézők, ezt nagyon nem lehet megakadályozni. Nyilván azon leszünk, és az is a feladatunk, hogy a kerítésen belül rend legyen – hiszen az FIA szigorú előírásait kell betartani – ecseteli az elnök-vezérigazgató.

A televíziós beszélgetésből kiderült, a konténerváros tényleg elengedhetetlen: – Kétnaponta szűrés van, külön folyosókat kell fenntartani, külön irodavárost kell felépíteni, hiszen nem tartózkodhatnak többen egy helyiségben a sportbírók sem. Rettenetesen sok felmerülő dolog van.

 

 

Szerző: Polgár Ágnes
Forrás: F1világ, Formula1 G-Portál
Kép: Alfa Romeo Racing